Friss hírek

„A Vértes a Huszárok Doberdója”

„Valaki addig él, amíg emlékeznek és beszélnek róla…..” A Zajti Ferenc Kulturális Központ Helytörténeti Gyűjtemény és Mogyorós Enikő a Vay Ádám Kiképző Központ Könyvtárának könyvtárosával közös rendezvény sorozatba kezdett, melynek témája a hazánkat minden időben védő katonák életének megismerése és hősi önfeláldozásuk emlékének őrzése.
A Zajti Szalon keretében megrendezett Fegyvert s vitézt éneklek …” programsorozat első estéjén 2017. április 7-én Szebenyi István a Had- és Kulturális Egyesület elnöke tartott előadást.

Az Egyesület élén Szebenyi István úrral közel 20 éve kutatja és őrzi a Vértes hegységben elesett magyar huszárok emlékét. A Vértesben volt az utolsó nagy ütközete 1945. január 15. és március 18 között a maradék huszároknak, akik a lengyelországi illetve az ukrajnai véres harcokat túlélve egy utolsó hősies tettre álltak össze. A környező falvakból a lakosságot már 1944 karácsonyán kitelepítették, és itt készültek a német csapatok a túlerőben lévő szovjet hadsereget megállítani.

            A magyar huszárok mindig a büszkeség, hősiesség jelképei voltak. Európa szerte példamutató helytállásukat hirdettek, akár melyik harcban vettek is részt. Nemcsak a 18-19 században volt helyük a csatákban, de a 20. század modern harcászatában is megtalálták a helyüket. A lengyelországi mocsarakban csak ők tudtak adottságaik segítségével helyt állni.

Mi itt Újfehértón különösen fontosnak érezzük a huszárokról való megemlékezés, hiszen a II. Világháborúba innen indultak rózsával a csákójuk mellett.

            Kedves Szüleim!

Hála Istennek egészséges vagyok, érdeklődők magukról, kaptam egy levelet a Keresztanyámtól oda ahol a szálláson voltam ………már jó volna egy kis tészta, kenyér meg egy kis pálinka …….. Veres Jancsival küzdünk földiek egy századnál Mosolygó is régen elment a beteg katonákkal …..”

Ilyen és ehhez hasonló levelek érkeztek haza tőlük, azoktól, akiket sokszor már csak posztumusz kitüntetésekben tudtak részesíteni, mint például a korábban levelében ide idézett T.Szilágyi Józsefet.

Szebenyi István előadásában ezekre a huszárokra emlékezett, akik idegen vagy hazai földön lelték halálukat és a hozzátartozóik évtizedeken keresztül nem tudtak róluk semmit, néha azt sem, hogy egyáltalán élnek-e vagy sem. Sok esetben a sebesült, életben maradt bajtársak voltak, akik a katonakönyvek lapjait a háború után egy levél kíséretében küldték el az özvegyeknek, vagy a falusi lakosság volt az, aki bár tiltották számukra, gondozták a titokban kialakított sírokat. Ezek a huszárok hiába a hazájukat védték, amikor életüket vesztették, a történelem gonosz fintorának köszönhetően tömegsírokba helyezve, még a nevüket is kitörölve az emlékezetből, nyugodhattak.

Ezért is fontos Szebenyi Istvánék munkája, akik feladatuknak érzik nemcsak a hadisírok gondozását, de a Vértesben maradt lövészárkok felkutatását a még megmaradt tárgyi emlékek megőrzését (kulacsok, tábori kályhák melyek egykor polgári lakásokat díszítettek, de a háború át értelmezte őket).

Több esetben sikerült már a családoknak átadni a hozzátartozójuk földi maradványát, akit esetleg haza vihettek szülőhelyükre, vagy külön jelölt sírba helyezhették el szerettüket.

A hadisír gondozásnak, fő célja, ami egyben az Egyesület mottója is : „Küldetésünk elhozni a megnyugvást” .

Másrészről az összefogás és megbékélés megteremtése, hiszen nemcsak magyar sírokat, de orosz és német katonai sírokat is felkutatnak és gondoznak abban a reményben, hogy valaki ott a messzi országban a magyar katonák emlékét is ápolja.

            Az előadáshoz kamara kiállítás készült az utolsó „Újfehértói huszárok” emlékéből, fotók, tábori levelek és néhány tárgyi emlék segítségével ott voltak ők is köztünk ezen a délutánon.

 

 1-1

 2-1

 

    

 

többi fotó megtekinhető: https://www.facebook.com/muzeum.ujfehertoivarosi/media_set?set=a.1315060561905313.1073741980.100002041454877&type=3