Friss hírek

„Álomiskola”

A 2017/2018-as tanévben iskolánk tanulásban akadályozott diákjai bekerültek az Oktatási Hivatal „A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása” pályázatba. Ennek megvalósítása három év. 2018 szeptemberében az Oktatási Hivatal alkotópályázatot hirdetett egy álomiskola megjelenítésére szabadon választott technikával. 
Diákjaink nagy lelkesedéssel gyűjtötték az ötleteket, melynek eredményeként a makett készítés mellett döntöttek. Nagy épületről, tágas tantermekről, kényelmes székekről, virágos környezetről álmodtak. Csapatmunkában történt az alkotás megvalósítása az anyagbeszerzéstől a kész makettig. Mindenkinek sikerült megtalálni a neki való örömteli feladatot. Festettek, vágtak, ragasztottak, terveztek, alkottak, a munkát sok nevetés és jókedvű pillanat jellemezte. Igazi közösség kovácsoló élmény volt. Eddig rejtve maradt tehetségek is kibontakoztak. Az alkotó munkában a pedagógusaik is részt vettek: File Lajos, Szűcsné Nagy Marianna és dr. Kovácsné Kelemen Andrea. Egy diákunk véleménye a projekttel kapcsolatban: „ A makettba nagyon jól éreztem magam. Sok volt a nevetés és a ragasztás.”


Dr Kovácsné Kelemen Andrea
munkaközösség-vezető



sulim-1
sulim2
sulim3

sulim4