Friss hírek

Az erdő kalandja- karácsonyi üzenet

„ Ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne a díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony!”
                                                                                                                                                                  (Szilágyi Domokos)

Áldott karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új évet kívánok a Lengyel Laura Óvoda nevelői közössége és kicsinyei nevében minden újfehértói embernek, ajándékul elküldök egy kedves kis történetet egyik óvodásunk „tollából”:

                                                                                                                     Váradiné Istenes Erzsébet
                                                                                                                                 óvodavezető
 
mira
                                                                                                      Sztányi Mira
                                                                                       (6 éves, nagycsoportos óvodás)


Erdei kalandok

- Csirip, csirip, jó éjszakát!- csiripelték a madarak a fészkükben.
Az erdő lakói már mélyen aludtak. Csak egy valaki nem aludt, a kicsi katica. Hiába próbált elaludni, nem sikerült neki. A róka meglátta ezt, és kibújt az odújából. Gondolkodni kezdett. Eszébe jutott egy ötlet.
Egy fáról egy puha, színes levelet tépett le, s odavitte a katicának. Betakarta vele gyöngéden, aztán a mancsával simogatta. Mikor a katica már elaludt, ő is álomra tért az odújában.
- Csirip, csirip, jó reggelt!- csiripelték a madarak.
A róka kibújt az odújából, aztán körbe nézett. Odament, hogy megnézze a róka odú mellett alvó katicát. Ő még mélyen aludt.
A róka elszaladt a borzhoz és az őzikéhez.
- Mit játszunk ma?- kérdezte az őzike.
- Focizzunk!- kiáltotta a borz.
- Nem jó, azt már sokat játszottuk!- felelte a róka, és morcosan elfordult. Majd eszébe jutott egy ötlet.
- Menjünk ki a tópartra. Ebbe az őz és a borz is beleegyezett.
El is indultak, de egy nagy levélkupacba botlottak. Abban sokáig hemperegtek, így csak nagyon későn indultak el a tóra.
- Éhes vagyok!- dörcögött a borz.
- Soká érünk oda?- kérdezte a róka is.
- Igen!- mondta az őzike. Egyszer csak a katica repült feléjük, sírdogálva.
- Miért sírsz Katica?- kérdezte a róka.
- Azért, mert ott hagytatok, s nem játszik velem senki- szipogta a kis katica.
- Gyere velünk játszani! – mondta a róka. - Megyünk a tóra! De siessünk, mert mindjárt besötétedik!
A kis katica örömmel indult velük a tóra. Hírtelen megláttak egy bokrot. Az éhes borz megörült a málnabokornak, s gyorsan falatozni kezdett a finom málnából. Evés után egy jót hemperegtek a fűben, majd sokáig fürödtek a tóban. A róka hírtelen felnézett az égre, kiugrott a vízből, s ezt kiabálta:
- Gyertek, siessünk haza, mert nem sokára sötét lesz, s az anyukánk már biztosan vár.
Hírtelen mindenki kiugrott a vízből. Körülnéztek, s látták, hogy nagyon sötétek a fák az erdőben. Félni kezdtek, s sírdogáltak magukban. Akkor egy öreg bagoly repült el fölöttük. Lenézett, s látta a szipogó állatokat.
- Miért sírtok?- kérdezte tőlük.
- Azért, mert nem tudjuk, merre van a hazafelé vezető út. Pedig már rég otthon kellene lennünk- mondta a róka.
- Na, gyertek, majd én haza vezetlek titeket!- mondta a bagoly, és suhintott egyet a szárnyaival.
Nemsokára haza is értek.
- Honnan tudtad, hogy merre van a hazafelé vezető út?- kérdezte a róka.
- Onnan, hogy én is itt lakom a környéken, s ismerlek titeket- felelte a bölcs bagoly.
- De jó!- kiáltották az állatok. - Akkor most már te is a barátunk vagy!
Aztán elköszöntek egymástól, hogy nyugalomra térjenek. A róka még odaszólt a barátainak: --Holnap is elmegyünk a tóhoz?
- Ó, az unalmas- felelte viccesen a borz.
A három jó barát ezen nagyot nevetett.
- De hol a katica?- kérdezte az őzike. - Elveszítettük a kicsi barátunkat!
Abban a pillanatban a kis katica huppant le melléjük.
- Na, végre!- mondta, és kimerülten pihegett. - Veletek repültem, de lemaradtam és otthagytatok a sötétben. Sokáig bolyongtam az erdőben, s most végre hazaértem. Kitekeredtek a szárnyaim is - mondta a fáradt kis katica, s odabújt a rókához.
A róka átölelte finom, puha mancsával, majd falevéllel gyöngéden betakarta kis barátját. A jó barátok elköszöntek egymástól, s nyugalomra tértek.
- Csirip, csirip, jó éjszakát!- ásították a kis madárkák. Majd az anyuka madár a fészekben a három picike tojását átölelve odabújt az apuka madárhoz, és ők is elaludtak.
Aludt az egész erdő. A róka arról álmodott, hogy még mindig a tóban úszkál. Aztán szebbnél szebb álmai voltak egészen reggelig.

                                                                                                                                 Lejegyezte: Révész Róbertné Ida óvónéni