Friss hírek

Erkel események

Az EFOP-3.3.5-17-2017-00003 Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása című pályázatnak köszönhetően az idei évben lehetőségünk nyílt arra, hogy 1. és 2. osztályos tanulóinknak a nyári szünetben napközis tábort szervezzünk.

 

Június 18-tól 22-ig az elsősök, Az állatok világa projekt keretében ismerkedtek mesékkel, versengtek, hallgattak zenét és kirándultak a Vadasparkba. A tanév fáradalmait közösségben, játék és móka közepette pihenhették ki a gyermekek.

A másodikosok számára, Utazás a mesék világában – avagy közös mesealkotás címmel olyan programokat terveztünk, melyek értéket, s élményt nyújtottak a gyermekek számára. A tábor öt napjának sikeres lebonyolítását gondos szervező munka előzte meg. Minél több kreatív és kézműves foglalkozást, játékos vetélkedőt, kirándulást próbáltunk összesűríteni ebbe a hétbe, hogy a táborozók minden perce le legyen kötve. Célunk az volt, hogy a gyermekek különböző drámapedagógiai játékokon keresztül jobban megismerjék egymást, valamint önmagukat a mesék világán, a közös játékon keresztül. Szakmai feladatunk az volt, hogy a gyerekek alaposan megismerkedjenek a népmesék világával az élményszerű pedagógiai módszerek alkalmazása során. Rajzolással, dramatizálással, agyagozással, koncertezéssel repítettük a gyermekeket a mesék világába. A programok során a felhőtlen jókedv, a vidámság került középpontba. Különleges élményt nyújtott táborosainknak a buszos kirándulás, melynek során a nyíregyházi vadasparkba látogattunk el.

Programkínálatunk között szerepelt: drámajáték, zenére alkotás, könyvtári foglalkozás, agyagozás, festés, élő koncerten való részvétel, kiállítás szervezése, bemutatása.

Gyerek és felnőtt igazán jó hangulatú heteket tudhat maga mögött. Annak ellenére, hogy az iskola épületében, tanteremben voltunk, már igazi szünidei hangulatban teltek a napjaink. Nyári táboraink fő mozgatórugója a mesék világa, a felhőtlen játék volt, hiszen ahogy Csukás István is mondja:

„Játszani legalább ketten kell, de inkább tízen, húszan, mert a közös játék a legnagyobb dolog az életben!”

Cselószkiné Szigeti Viktória és Anka Júlia táborvezetők

1
2
3
4
5
6
7