





KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉSÚJFEHÉRTÓ TERÜLETÉT ÉRINTŐ TELEPÜLÉSSZERKEZETI ÉSSZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSÁHOZ Újfehértó Város Képviselő Testülete a jelenleg hatályos Településrendezési Tervet 2005. évben hagyta jóvá. A városközpontra vonatkozó szabályozási terv 2004. évben készült el. A terv használata során szerzett tapasztalatok, az időközben megváltozott, illetve az azóta jelentkezett új igények figyelembevételével az önkormányzat korábban már határozatot hozott a Településrendezési terv felülvizsgálatának megindításáról. Az önkormányzat előzetes városfejlesztési javaslatai, vállalkozói és lakossági kérelmek alapján összeállításra került a településfejlesztési koncepció, mely a településrendezési terv módosításának alapját képezi. Ezt a 233/2008. sz. határozattal elfogadta a Képviselő-testület. Fentiek megvalósíthatósága érdekében szükségessé vált a bel-, és külterületre vonatkozó településszerkezeti és szabályozási terv módosítása, amely törvényi előírások alapján a 2/2005.(I.11.)Korm. rendelet „az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról” szóló rendelet alkalmazását igényli. A tervmódosítás előkészítő eljárása során az önkormányzat (mintegy előzetes tematikai összeállítással) előzetesen egyeztetéseket folytatott államigazgatási szervekkel, hatóságokkal. A módosításokkal kapcsolatban a környezeti vizsgálat igénye is felmerült. A felvetett igények a tervmódosítás során figyelembe lettek véve... A teljes dokumentum megtekintéséhez kattintson ide |
|
|