Legyen a fehér zöldebb! Zöld napok Újfehértón

Feltöltve: 2021-12-13

Újfehértó Város Önkormányzata a KEHOP-1.2.1-18-2018-00208 kódjelű „Klímatudatos Újfehértóért” elnevezésű projekt keretében szemléletformáló családi, illetve iskolai napokat tartott a településen, melynek lebonyolítását a Responsum Kft., mint a projekt szerződéses szakmai megvalósítója végezte.

Az eredeti tervek szerint a pályázat keretében szervezett három szemléletformáló családi program mindegyikének az újfehértói fesztiválok, események adtak volna otthont, de a járványügyi korlátozások következtében elmaradt rendezvények miatt csak az Újfehértói Fürtös Fesztiválra volt lehetőségünk kitelepülni. A 2021. július 10-én lebonyolított szemléletformáló foglalkozást a Bábozd Zöldre Egyesület tartotta, akik immáron egy évtizede állítanak össze gyermekeknek szóló élményközpontú környezeti nevelési programokat. A nevelés aktív szereplői Mimó és Csipek mesefigurák, akik az elmúlt évek során nagy népszerűségre tettek szert a velük találkozó gyermekek körében. A résztvevők egy négyállomásos pecsétgyűjtő játékban vettek részt, melynek sikeres elvégzésével szerencsekereket is forgathattak. A jutalom egy esetben sem maradt el: matricát, foglalkoztató füzetet és könyvet nyerhettek a gyerekek, a már bemutatott mesefigurák főszereplésével. A Játszóház a klíma témában egyedi módon összeállítva szórakoztatta a résztvevőket, a gyerekek a hulladékkezeléssel, a vizek védelmével és újrahasznosított anyagokból, tárgyakból készült szórakoztató játékokkal ismerkedhettek meg, emellett a kisebbek klímatotó, a nagyobbak pedig klímatudatossági kérdőív kitöltésével tehették próbára a tudásukat.

Lehetőségek híján, a családi rendezvény alternatívájaként november 5-én, illetve 26-án ellátogattunk a KOSZISZ Szent István Gimnáziumba, ahol az iskola diákjai drámafoglalkozásokon vettek részt a környezetvédelem és a klímatudatosság témáját körüljárva. A középiskolások drámapedagógusok segítségével aktív, játékos formában tárták fel a minket körülvevő világ és az egyén, illetve a közösség kapcsolatát, megálmodták a számukra ideális világot, emellett beszélgettek és játszottak arról, miként viszonyulnak az emberekhez, a természethez, állatokhoz és növényekhez. A program utolsó elemeként egy kérdőív segítségével azt is felmértük, hogy a tanulók a klímaváltozás milyen hatásait érzékelik a környezetükben, illetve véleményük szerint a város, illetve ők maguk milyen formában tudnak hozzájárulni a negatív folyamatok lassítása, illetve megállítása érdekében.

A környezettudatosságot erősítő programok célja, hogy az energia- és klímabarát szemlélet az otthoni, az iskolai és a munkahelyi tevékenységekbe egyaránt beépüljön.



Legfrissebb híreink